A település Hunyadi János utca 42. szám alatti házát 1994-ben műemlék jellegűvé nyilvánították. A védelem elrendelésének az volt a célja, hogy a pilisi szlovákok lakta hegyi falvak jellegzetes alaprajzú és formájú épülete által, tájházként megőrizhető legyen a pilisi szlovák népi építészeti hagyomány, örökség.
        1993-ban a "Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány" anyagi támogatásával a ház a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat tulajdonába került, kezelője a Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Igazgatósága, közvetlen szakmai felügyeletét az esztergomi Balassa Bálint Múzeum látja el.
        A romos épület helyreállítása évekig folyt pályázatokon nyert pénzből, adományokból, helybeliek társadalmi munkájával. A község helytörténeti és néprajzi gyűjteménye került ide, a ház újjáépítési munkáinak befejeztével.

        2002 tavaszától áll az érdeklődők, turisták rendelkezésére a szépen berendezett épület.
        A falu fölötti domboldalon Árpád-kori eredetű pálos kolostor romjai láthatók szép természeti környezetben.

 

 

        A falumúzeum nyitva tartásáról hétköznap a Balassa Múzeum (Esztergom) telefonszámán is információt adunk.

Cím:
2500 Pilisszentlélek, Hunyadi utca 42.
Megközelíthető Esztergomból autóbusszal (9-es helyi járat), autóval (Budapestről a Pomáz-Pilisszentkereszt-Esztergom útvonalon), vagy gyalogosan a jelzett kiránduló utakon.

Telefon - Balassa Bálint Múzeum
33/500-175

E-mail:
balassamuzeum@balassamuzeum.hu

Nyitva tartás:
Átmenetileg zárva.


Belépőjegy:
- felnőtt: 200 Ft
- diák és nyugdíjas: 100 Ft

Szolgáltatások:
- kiadványok a házban megvásárolhatók